Kis István Mihály
Alkonyodik
A
l
ko
nyo
dik,
az éj
leszáll,
bíborba rejt
a láthatár;
hűvös szellő lehel reám,
utazom
az ünnep dalán.
Ablak mögött a gyertyaláng
karácsonyi, víg
táncra kél, epekedő ember-világ
boldogságot, békét remél.
Hideg télben fázott a szív. Meleg szózat járja
ma át. A szeretet szava, ha hív, töri szívünk fagyos falát.
Aggodalom,
nyomor,
sóhaj
ez ünnepen
már elpihen;
ringatózva hull a holnap,
bús lelkekhez békém viszem.
