Az én világom valahol a ködön túl van.
Egy hólepte elhagyott út vezet oda,
Halkan puffannak lépteim,
visszhangzom önmagam,
málladozott aszfalt rögei,
reccsennek talpam alatt.
A téli éj csillagai figyelnek engem.

Lassan haladok előre,
Házak vesznek körbe,
Ablakukból árad a fény,
Gyermekek nevetése árad felém,
Lázas kezek bontják ajándékaikat,
E szép karácsonyi estén.
Ez az Ő világuk, nem az enyém.

Az én világom messze a ködbe vész,
Egy jeges, elhagyott út vezet oda,
S én tovatűnök szellemként.
Hátrahagyva a takaros kis házakat,
bennük élő családokat, gyermeki kacajt,
csak egy névtelen vándora vagyok az útnak,
Ez az Ő világuk, s nem az enyém.
Egyszer talán hazaérek én.
S rég nem hallott szavakat suttogok,
- Itthon vagyok.
S egy női hang válaszol
- Már vártam, hogy hazaérj.